Tegnap egy barátom, akivel általában összekötjük találkozóinkat egy mozival, meghívott a címszereplő filmre, így amíg tömegek sorban álltak, hogy láthassák a Gyémántember és az egyarcú lány kalandjai a ruhaneműk ellen lázadó metroszexuálissal 4/1 című filmet, beslisszoltunk megnézni, hogy Eddie Murphy mit választott a Beverly Hills-i zsaru 4. része helyett.
Igaz ez kicsit gonoszság, de a végén felettébb örültem, hogy egy forintomba se került a jegy.

   Az alaptörténet: egy milliárdos ingatlantulajdonosról kiderül, hogy sikkasztott, többek közt az alkalmazottai pénzét, de a hősünk Kovács Josh, barátai segítségével nekilát kitervelni ex-főnöke ellen egy rablást, amivel visszaszerezhetné barátai, és saját pénzét.

   A film első 30 percében annyira mellément poénok vannak, hogy azt kínos csendben töltötte az egész nézőtér. Majd megjelenik Eddie Murphy karaktere, vagyis ez így nem igaz, mert eddig minden egyes snitt után volt róla egy pár másodperc bevágva, ahogy négeresen viselkedik az utcán,ezek a snittek valószínűleg azért kerültek bele a filmbe, hogy a hardcore Eddie Murphy fanok kibírják amíg a karakter ténylegesen csatlakozik a film storyjához. Ami meg is történik fél óra után, és elő is kerülnek az említett hardcore fanok. Tipli (fantáziadús becenév) vág egy edimörfis grimaszt, mond pár mondatot gettóul és felhangzanak az első hangosabb nevetések a teremben. Igaz ezt még nem éreztem elégé magaménak, hogy csatlakozzam, de tény, hogy viccesebb volt mint az előző fél óra bármely mozzanata. Aztán elindul a főszál, és a nagyérdemű azon veszi észre magát, hogy nevet, de nem is akárhogy, hiszen a készítők rámutattak két szereplőre, hogy na hello mindenki, ők azok akiknek minden mozzanatán nevetni kell. Ez sajnos nekem és a barátomnak nem sikerült, gondolkoztunk is, hogy mi szégyelljük e magunkat, esetleg a közönség többi része vagy a készítők és Hollywood, végül hallgatólagosan megegyeztünk az utóbbiban.  Végül a játékidő alatt kétszer tudtam jóízűt mosolyogni. Az egyiket egy mellékszereplő hölgy beszólása váltotta ki belőlem, a másikat a székszomszédom aki hangosan drukkolt, sacperköbö 30 évesen a szereplőknek, és mint oly sokan manapság hihetetlen látnoki képességeivel elkápráztatva partnerét és a körülötte ülő nézőket megjósolta, hogy mi fog történni a következő kockákon. Ezeket a mondatokat a „Fogadjunk, hogy..” felkiáltással kezdte és még jó, hogy nem fogadott vele senki mert legtöbbször igaza lett, ahogy ennek örült is, szintén hallható módon. Szóval a két mosoly amit a film közben produkáltam elég szégyen volt a nézőtéren tapsolva hahotázó nézőkhöz mérten, ezért az egyik résznél felnevettem, vagyis megpróbáltam, de csak egy félig meddig sikerült hmmhmmpfff jött ki, mégpedig a befejezésre reagálva.
A film befejezésére már nem volt ötlete az írópárosnak, és lamantinok segítségével fejezték be a forgatókönyvet, legalább is én így tudom elképzelni.

Szóval a film pozitívumai: jó volt Matthew Brodericket ismét a vásznon látni, még mindig imádnivaló.
Negatívumokat nem folytatom, még csak annyit jegyeznék meg, hogy ha valaki találkozik Eddie Murphyvel mondja meg neki, hogy vállalja el azt a 4. részt, mert még mindig nem jó úton halad.
A filmet ajánlom hardcore Ben Stiller fanoknak, és általános iskolásoknak, ha nem ezekbe a csoportokba tartozol nyugodt szívvel kihagyhatod.

És még egy kiegészítés: Speier Dávid fordításait eddig nagyon szerettem, de ennek a filmnek azonfelül, hogy fantáziátlan volt a szinkronja, még el is szomorított, mert tudatosította bennem, hogy a „kamukéró” és hasonló szavakat már elfogadtuk a magyar nyelv részeként. Hát ez sukár, mondhatom.

10/3