Nemrég olvastam néhány hasonló listát külföldi oldalakon, és ezek adták az ötletet, hogy írjak egyet én is, na meg azért tegyük hozzá, hogy egyikkel sem értettem egyet. Ez a vállalkozás nagy kihívásnak bizonyult, mivel legalább 4-szer szerkesztettem újra a listát, ugyanis kiderült, hogy legalább 5 kedvenccel több van, mint kellene, továbbá „bepótoltam” gyorsan egy 2010-es sokak által dicsért filmet (Insidious), ami számomra olyan volt mintha egy orrporszívóval próbálná Hollywood kiszívni az agyamat a szemüregemen át. De amiért leginkább sajnálni kell most szerény személyemet, az az, hogy annyi jó és élvezhető horrorfilmet láttam az elmúlt években, amik épp, hogy csak nem fértek fel a listára, mint például a 2003-as Dead End (Zsákutca), a 2009-es űrhorror a Pandorum, vagy éppen a hihetetlen hangulattal átitatott halloween horror a Trick ’r Treat (Adsz vagy kapsz, 2007). Na meg persze ott van néhány jól sikerült remake is pl. a The Crazies (Tébolyultak) 2010-ből, a The Last House on the Left újrafeldolgozása urunk 2009. évéből és az első igazi 3D élményem, szintén 2009-ből a My Bloody Valentine (Véres Valentin 3D). De a döntéseimet nehezítették még olyan nem csak általam, de körülbelül mindenki által dicsőített alkotások, mint a svéd Lat den rätte komma in (Engedj be!, 2008) és a spanyol El orfanato (Árvaház, 2007), melyek számomra inkább drámaként maradtak meg mintsem horrorfilmként. És ha már árvaház, mielőtt neki kezdünk meg kell, hogy említsem még az emlékezetes Orphan (Az árva, 2009) című thrillert, ami ha több horror elemet tartalmazna tuti, hogy a listán lenne valamint három alkotást, amivel már az elején tisztáznám, hogy oda meg vissza vagyok a horror-comedy-ért. Ezek pedig a több slashernek is emléket állító Hatchet (A balta, 2006), a minden szabályt látványosan áthágó Feast (A dög, 2005) és a rekeszizom gyilkos Tucker and Dale vs Evil (Trancsírák, 2010). Tehát a tanulság: nem könnyű horrorfilm rajongóként horrorfilmes top listát összeállítani.
U.i.: Mivel a kiválasztott képeket sehogy sem sikerült szépen beillesztenem, a filmek címére kattintva találtok képeket, további infókat a filmekről.
21. Blade II (Penge 2, 2002)
Bizony, egy képregényfilm. A dolog miértje egyszerű, a filmek mellett már kiskorom óta oda vagyok a képregényekért is. Igaz, ez a film tele van akcióval, de legalább annyira horror, mint a Resident Evil filmek bármelyike. Anno tizenévesen legalább 4x láttam, legalább 10x végig hallgattam a soundtrackjét és legalább egyszer még azon is elgondolkoztam, hogy bárcsak én lennék Penge. Mr. Del Toro remek karaktereket sorakoztat fel filmjében, de mindközül a legjobb Nomak. Az új faj, a kaszás vámpírok „atyja” rád hozza a frászt (főleg ha zabál), közben mégis neki drukkolsz (legalább is én vele voltam). De ne feledkezzünk meg Ron Perlman és Wesley Snipes rövid, ám annál emlékezetesebb összecsapásáról sem. Egy szó, mint száz minden pózerkedése ellenére a Blade második része a kétezres évek horrorfilmjei közül nekem meghatározó élmény volt, és bármikor szívesen újra előveszem. Listán a helye.
20. Wrong Turn (Halális kitérő, 2003)
És igen, egy újabb film, ami valószínűleg csak az én és öcsém horror top listáján szerepel. Szintén tizenéves korom óta van viszonyom az alkotással. Akárhányszor átjöttek a haverok horrort nézni, vagy éppen csak családilag akartuk magunkat összeszarni, ez a film lejátszóba került. Néhány újságcikk a hegyi emberekről és származásukról látható a film elején, de ez senkit nem érdekel. A lényeg, hogy ott ez a nagy erdő, ők ott vannak benne és hőseink persze pont az erdő közepén robbannak le, mi kell még egy jó mókához? Tudom, tudom klisé klisé hátán, de valahogy a filmnek számomra van egyfajta bája ezért még ma sem tudom megunni felnőtt fejjel. Mondjuk készült 3 folytatása, úgyhogy biztos nem csak én vettem meg DVD-n… ugye?
Két rajongó fogta és összeeresztette a ’80-as, ’90-es évek két legnagyobb horrorikonját Freddy Kruegert és Jason Voorheest. És ez a rajongás, amivel megírták a forgatókönyvet, annyira érezhető a filmen (jó értelemben), hogy nem tudom nem szeretni. Mielőtt a két rém egymásnak feszülne, láthatjuk mindkettőjüket bevetés közben, így visszahozva a kedves horror rajongók szívébe a nosztalgia kellemes érzését és megannyi brutálisan meggyilkolt fiatal emlékét. Hiába gyűlölték a kritikusok, mi a horrorfilmek rajongói minden percét élveztük ennek a monumentális randevúnak. Köszönjük srácok!
18. Drag Me to Hell (Pokolba taszítva, 2009)
Sam Raimi miután emóst csinált Peter Parkerből, visszatért a horrorfilmekhez és ez nekem, mint az Evil Dead trilógia nagy rajongójának óriási örömhír volt. És nem is kellett csalódnom benne, sok szempontból hasonló őrületet álmodott vászonra a mi Samunk, mint az említett klasszikus trilógiája. A humort nem hagyta el (saját bevallása szerint neki kell a humor a horrorfilmjeibe, különben ő maga is félne), és ugyanolyan jól adagolta, mint majd két évtizeddel ezelőtt. Sokan ezeket a humoros részeket tartják a film gyengeségének, azonban számomra ez még eredetibbé, még rémálomszerűbbé tette az eseményeket, így kedvenc lett ebből a filmjéből is.
17. Final Destination 2 (Végső állomás 2. , 2003)
Nem mondhatnám, hogy sokat vacilláltam azon, hogy a sorozat melyik része kerüljön fel a listára. A klasszikus első rész túl komolyan veszi magát, a harmadik rész igaz szórakoztató, de egy közepes horrorfilm, a további folytatásokról meg inkább ne is beszéljünk. A megfoghatatlantól, azaz a haláltól félni annyira nem tudtam, ám annak „trükkjein” szórakozni annál inkább. És mivel ez a rész veszi legkevésbé komolyan magát, egyszer sem fogtam a fejem, hogy ezt miért, hogyan és mikor csak szimplán élveztem a betekintést az öreg kaszás munkájába.
16. Dead Silence (Halálos hallgatás, 2007)
Mivel elég régóta nézek horrorfilmeket, nehéz rám hozni a frászt. Ráadásul attól, hogy rám hozza a frászt egy horrorfilm még nem jó. Emellett számomra nagyon fontos az adott film hangulata, egy rémisztő atmoszféra. És James Wannak sikerült egy remek atmoszférát megteremteni, és a szart is kiijeszteni belőlem. Persze a hangulat mellett olyan dolgok működtek ebben közre, mint Mary Shaw és az ő bábui. Mary Shaw már mikor élt is egy ijesztő jelenség volt, de halála után ocsmányabb lett, mint Maria Geronazzo, és teljesen érthető, hogy egy egész kisvárost rettegésben tart. Emellé társul a film zenéje, amit ha meghallok borsódzik a hátam, és egy nem éppen elegáns de ötletes csavar. Számomra a fenti összetevők egy olyan élményt okoztak, és okoznak, ahányszor csak előveszem a filmet, amit kiskorom óta nagyon kevés horror.
Frank Darabont rendezte a kedvenc filmemet, a Remény Rabjait, az egyik kedvenc íróm pedig Stephen King, tehát kizárt volt a csalódás, amikor leültem megnézni a The Mist című filmet ahol Darabont ismét King egyik művéhez nyúlt (második volt a Halálsoron).
A történet szerint hirtelen fura köd telepszik egy kisvárosra, amiből még furább lények bukkannak fel, az emberek életére törve. Egy maréknyi ember a helyi bevásárlóközpontban húzza meg magát ám a legfőbb ellenség nem kint van a ködben.
Talán ez az a film, ami a legjobban megfogalmazza az emberi gyarlóságot, egy jól irányzott társadalomkritika, ami valóban gyomron vág. A színészek és a rendező mind zseniális munkát végeztek, a trükkökre sem lehet panasz. És a befejezés.. készüljön fel mindenki, hogy a stáblista alatt az állát fogja keresni, majd egy jó ideig a film foga fejében járni.
14. À l'intérieur (A betolakodó, 2007)
És most üdvözöljük listánk első európai versenyzőjét, a francia őrületet, az A betolakodót. Tisztázzuk, mint minden embernél nálam is van egy határ, ezt a határt például az A Serbian film átlépte, lesz még szó egy alkotásról, ami érintette, de ez a film még a határon belül tudott maradni. A történet egy baleset után 4 hónappal játszódik, melyben főszereplőnk elvesztette férjét, így egyedül tölti a karácsonyt, azaz nincs teljesen egyedül, mivel épp egy kisbabát hord a hasában, ja és egy fura fekete ruhás nő is van a házban, aki ezt a kisbabát akarja, még mielőtt megszületne. Hogy öncélú-e vagy sem a tömérdek brutalitás, ami a filmben van sok vita tárgya volt, és sok vita tárgya is lesz, de hogy az egyik legrémisztőbb, legkegyetlenebb és leghatásosabb horrorfilm az elmúlt 11 évből az biztos.
13. Scream 4 (Sikoly 4. , 2011)
Wes Craven visszatér 1996 óta már kultikus státuszt elért horrorfilmjéhez a Sikolyhoz. E hír hallatán sok rajongó ijedt meg, hogy kell e még folytatni ezt a trilógiát.. és igen kellett. Mivel a második és harmadik epizód nem tudta hozni az első szintjét Craven végül a negyedik résszel bebizonyította érti ő még a dolgát. A Sikoly 4. vicces, szórakoztató, pont elég gyilokot tartalmaz egy slasherhez és a legfőbb erénye, hogy zseniálisan át van ültetve a tizenéves story a mai fiatalok világába. A filmes klisék folyamatos parodizálása mellett a legtöbb poént a mai internet nemzedék, és azok viselkedése szállítja a filmben. De mivel ez nem egy vígjáték, nézzük olyan érdemeit, mint Ghostface sebezhetősége (ez mindig is szimpatikus volt), vagy a scoobydoo szerű tudjuk meg ki van a maszk alatt befejezés életben tartása. Hiába régi recept még ma is működött. Az egyik legjobban összetett szórakozás az utóbbi időkből. A slasher műfaj, és a Sikoly filmek rajongóinak egyenesen kötelező.
És itt is van a második számú európai jelölt, a spanyol találtkamerás horror a REC. A történet szerint egy TV riporter és operatőre a helyi tűzoltóság mindennapjairól forgat, ám amikor egy harapás miatt az egyik helyszínen karanténba zárják őket, és egy öreg bérházban ragadnak, eldurvul a forgatás.
Hú, micsoda story leírás.. lehet pályát tévesztettem. A viccet félretéve az ok, jobban mondva az okok, hogy ez a film hatalmas sikert aratott, és hatására 8 év után egész hollywood kézikamerát ragadott, azaz hogy a film kisköltségvetését arra költötték, amire kellett, művérre, és jól megcsinált maszkokra. Jó színészek? Nem mintha lehetne egy rossz szavunk is a színészekre, de nem volt nehéz dolguk mivel a rendező a teljes forgatókönyvet csak az operatőrnek mutatta meg, és ritkán készítette fel a stáb többi tagját arra, hogy mi fog következni. Például mikor a lakók a rendőrökkel vitatkoznak a kellékesek 3 emelet magasból egy véres műhullát dobtak parancsra a szereplők közé, a jelenet természetesen bekerült a filmbe. Szakmámból adódóan imádom, ha valaki kis költségvetésből nagyot durrant és így mutat be hollywoodnak, így oda vagyok ezért a filmért már csak ezért is. Persze hollywood ezt a bizonyos beintést másképp értelmezte és már küldte is ajánlatát a remakere, ami el is készült, valamint a spanyolok is folytatták 2009-ben. Természetesen egyik sem tudta megugrani azt a bizonyos lécet.
11. Haute tension (Magasfeszültség, 2003)
Alexandre Aja (Hills Have Eyes, Mirrors, Piranha 3D) francia fenegyerek ezzel a filmmel hívta fel magára hollywood figyelmét. És az enyémet is. A film arról szól, hogy két egyetemista lány hazautazik egyikőjük családjához vidékre, ám első éjszaka egy idegen férfi tör be a házba és kezd brutális mészárlásba. A film szintén gyakori vendég volt közös filmezések alkalmával és mindig sikert aratott. Nem csak meglepő brutalitása, nyers képei vagy jól használt zenéi miatt, hanem leginkább jól megírt története miatt, ami sajnos ritka a horrorfilmek terén, főleg mostanában. Lényeg a lényeg e film megtekintése óta vagyok Muse rajongó, gondolkozom el a legtöbb rövid hajú nő nemi indentitásán és utasítok vissza minden tanyára történő meghívást. Hölgyeim és Uraim, a muszáj látni kategóriához érkeztünk.
